Tudd, hogy ez az utolsó Figyelmeztetésem!

2014. december 8.

 

Békémet adom neked (… ) most hallgass meg Engem: 

Vassulám, ez az ajándék, hogy hallasz Engem, és hogy lelked Mennyei Udvaromban van, a Trónom közelében, azért van, hogy elvezesselek a minden nemzetből és vallásból való Népemhez. Tudd, hogy ez az utolsó Figyelmeztetésem! Azt mondtam Mennyei Udvaromban: „Ilyen módon fogom megmutatni Népemnek Magamat, és minden nemzet hallani fog Engem Választott leányom segítségével; aki egy leányom Egyiptomból, arról a földről, mely táplált Engem… a földről, amely megvédett Engem a haláltól. Áldott legyen Egyiptom, Én népem! A föld, melyet mindig Szívemben dédelgetek.” 

Elhatároztam a Tervemben, leányom, hogy megközelítelek, megnyugtatlak, és Bölcsességgel vezetlek. Gyönyörködtem benned, habár te még most sem érted, miért. Gyönyörködtem, hogy Kezemben látlak. Azt mondtam: „Utat mutatok számára, egy ösvényt, mely nem kanyarodik el az Igazságtól, Népem jólétéért. Sok embert fogok okosan útbaigazítani azáltal, hogy közvetlenül az Én Számból tanulnak. A Hangomat úgy fogják hallani, mint a vízesés morajlását. A barátságom olyan, mint a gyógyfüvek. Hogy miért? Mert sokakat fogok megnyugtatni. Megvigasztalom Népemet! Még ebben az életben megéreztetem velük Jelenlétemet, kormányozni fogom Népemet, és az összes nemzeteket ilyen módon.

 

Vassulám, tudtam előre a nehézségekről, melyekkel szembenézel az Én kedvemért. Ezért mondtam neked, hogy az Én ajándékom nem fog abbamaradni, és a fizetséged az lesz, hogy ilyen módon bármikor szólíthatsz Engem, és Én mindig válaszolni fogok neked. Egy ajándék, amit senki másnak nem adtam még választottaim közül. 

Keresztülmentem veled a pusztaságon. Így tehát engedd meg Nekem, hogy folytassam a Tervemet benned! Engedd meg, hogy Visszhangomként használjalak azért, hogy továbbra is emlékeztethessem Népemet, mielőtt Atyám haragja elpusztítja ezt a földet, hogy királyi méltóság volt az övék! Igen, attól a naptól kezdve, hogy mindnyájatokat megteremtettelek.  

Szüntesd meg Felém, Istened felé áradó megvetésedet! Tarts bűnbánatot, és változtasd meg szívedet, teremtés! Ne csak akkor közelítsetek Felém, ha katasztrófák és nehézségek zúdulnak rátok! Emeljétek fel szíveteket Hozzám, és meggyógyítom azokat! Ah, leányom, Szívemnek öröme, légy Velem egy! 

A szám soha nem fog szűnni dicsérni Téged, és szüntelen vágyakozni fogok Utánad! 

Biztos Menedéked Vagyok kedvesem, tégy Szívem kedvére, és szeress Engem! IC 

Share

Friss Hírek

Facebook Like Gomb

Főmenü

Be / Kijelentkezés