|
>>> ICHTYS Manna - Napi Üzenetek - listája <<<
Igaz Élet Istenben imamenet 1. Szívbéli ima Csendben Isten jelenlétébe helyezzük magunkat. Jézust
kérjük: egyesítse lelkünket az Ő Lelkével, hogy igazán szívből imádkozhassunk. Az
Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Bevezető ima Az Úr így szólt: „E szavakkal bánják meg bűneiket
az emberek előttem:” Uram, Te éveken át elviseltél engem
bűneimmel együtt, és még meg is könyörültél rajtam! Minden módon félre lettem
vezetve, de most már nem fogok vétkezni. Megbántottalak és igazságtalan voltam,
de többé nem leszek ilyen. Ellene mondok a bűnnek, ellene mondok az ördögnek,
és ellene mondok a gonoszságnak, ami beszennyezi a lelkemet. Szabadítsd meg
lelkemet mindattól, ami ellenkezik a Te Szent voltoddal! Esedezve kérlek Uram,
ments meg minden gonosztól; Jöjj Jézus, jöjj most és végy lakást a szívemben!
Bocsáss meg, Uram, és engedd meg, hogy megpihenjek Benned, mert Te vagy
Védőpajzsom, Megváltóm, Világosságom és Tebenned bízom! A mai naptól kezdve
mindenkor áldani foglak, Uram. Ellene mondok a gonosznak és minden más istennek
és bálványnak, mert Te vagy a Magasságbeli, aki messze felülmúlsz minden más
istent. Erős karoddal szabadíts meg a betegségtől, a megkötözöttségtől, a
nehézségektől és győzd le ellenségemet, az ördögöt; Ó, Szabadító, siess
segítségemre! Ámen. (2006. november
13.) 2. Szentlélek-ima Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke, aki
mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden javak kincsestára és az élet
adományozója, jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minden szennyfolttól,
és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket! Ámen. (Ortodox liturgia) Szent
Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk! (Mondjuk el 3x, keresztvetéssel. Ez az ima az Egyház
kezdete óta használatban van. Az ortodox misében és az egyéni imák kezdetekor
ma is használják. [Mivel ortodox imát mondunk, mondhatjuk ortodox
keresztvetéssel.]) 3. Rózsafüzér Az első Dicsőség
után a Szent Mihály ima következik: Szent Mihály Arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten, Te pedig mennyei seregek vezére, a
sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a
világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen. A tizedek után mondjuk el
azt az imát, amelyet a Szűzanya adott Fatimában: Ó, Jézusom, bocsásd meg
bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket,
különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra! Ámen. Ezután minden tized után
mondjuk el azt az imát, amelyet Jézus adott az Igaz Élet Istenben
üzenetben 1993. augusztus 8-án: Jézusom, egyedüli szerelmem, azokért
imádkozom, akiket szeretsz, de nem tudják, hogyan szeressenek Téged. Bárcsak
megtisztulnának és meggyó-gyulnának, hogy ők is megszabaduljanak minden
gonoszságtól! Ámen. A
rózsafüzér lezárásaként elimádkozzuk a Salve Reginát: Üdvözlégy, Királynő, irgalmasság anyja, életünk, édességünk, reménységünk, üdvözlégy! Hozzád kiáltunk, Évának számkivetett fiai. Hozzád sóhajtunk, sírva és zokogva e
siralom völgyéből. Fordítsd reánk tehát, Szószólónk, irgalmas
szemedet, és a számkivetés után mutasd meg nekünk
Jézust, méhednek áldott gyümölcsét, ó irgalmas, ó
kegyes, ó édes Szűz Mária! Ámen. 4. Jézus-ima: Mondom neked, ha valaki ezt a rózsafüzért
imádkozza, megnyílik a menny számára, és irgalmam megmenti. Kössetek
velem békét, kössetek békét! Mindennap kérjetek: Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia könyörülj rajtam, bűnösön
Uram,
Jézus Krisztus, Isten Fia, a legszentebb Istenszülő imái által üdvözíts minket! 5.
Hálaadás, dicsőítő énekek 6. Közbenjáró imádságok Az egyes
könyörgések után együtt mondjuk: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Könyörgéseinket az alábbi, Isten végtelen irgalmát magasztaló imával fejezzük
be: Dicsőség Istennek a magasságos mennyben! Dicsőség Neki, aki kiemelte lelkemet e Föld gyomrából! Dicsőség a háromszorosan Szent Világosságnak, akinek hatalma által lett minden! Dicsőség Istennek, akinek tekintélye győzhetetlen és semmihez sem hasonlítható! Dicsőség a Halhatatlannak, akiben mi is halhatatlanságot nyerünk! Szent Istenem, bárcsak életre keltene és egyetlen dicsőséges Testben újítana meg minket leheleted, a Te dicsőséged tiszta kiáradása! Ámen. 7.
Felolvasás a Szentírásból
Kérjük Jézust, aki jelen van, hogy vezessen minket az Ő Igéje, a Szentírás
által. Kérjük, hogy az ima és a Szentlélek által mutassa meg azt a szakaszt,
amit szeretne, hogy elolvassunk. Ahogyan a Lélek sugallja: csendes elmélkedés,
vagy a felolvasott Ige értelmezésének rövid megbeszélése ajánlott. 8.
Felolvasás az Igaz Élet Istenben
üzenetekből Valaki fog egy IÉI kötetet és imádságban kéri
Jézust, hogy mutassa meg, melyik részt szeretné, ha olvasnánk, majd
meghallgatjuk Jézus szavait. 9.
Gyógyító szolgálat
Alkalmanként gyógyító szolgálatot tartunk az imaalkalom végén. Egy ima vagy dal
segítségével hívjuk a Szentlelket és csendes elmélkedésbe merülünk. Az alábbi
imákat használhatjuk: Jöjj Szentlélek, jöjj a Te szeretett jegyesed, Szűz
Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által! Ámen. (1989. okt. 26.) Uram,
itass át engem Szentlelkeddel! Jöjj, és árassz el engem Szentlelkeddel, hogy
ellenségeim ne találjanak helyet bennem! Szentlelked költözzék lelkem
legmélyére, öntözze meg és töltse be olyan gazdagsággal, mely nem e világból
való. Áldott légy Istenem! (1991. május 3.) 10. Ima gyógyulásért Áldott
legyen a Te Neved, aki meghallgatod az imánkat! Áldott
légy Urunk, aki kiszabadítottad lelkünket a mélységből! Áldott
legyen a Te irgalmasságod, amellyel a Szívedbe vonsz bennün-ket, hogy megments
és megszabadíts. Istenünk,
Te vagy a mi Megmentőnk, gazdagságunk, látásunk, életünk! Te, aki nap mint nap
elbűvölöd lelkünket, és megörven-dezteted szívünket jelenléteddel, engedd, hogy
meríthessünk a Te jelenlétedből! Jézus
Krisztus, a Te Nevedben kérjük a békét, az egységet és a megbocsátás lelkét! Jézus
Krisztus, a Te Nevedben könyörgünk, hogy gyógyíts meg gyarlóságainkból és
bűneinkből! Gyógyíts
meg minket, Urunk, Szentlelked erejével! Gyógyítsd meg lelkünket, gyökerestül
kiirtva minden rosszat! Szentlélek, újíts meg és kelts életre minket! Jézus
Krisztus, a Te Nevedben könyörgünk, hogy gyógyíts meg minden lelki és testi
betegséget, és mindent, ami nyugtalanítja lelkünket! Add,
hogy mostantól szívünk minden dobbanása szeretettel hirdesse a Te dicsőségedet!
Kegyes Istenünk, hallgasd meg imánkat, és válaszolj! Ámen. 11. ima vassuláért
és munkatársaiért Mennyei
Atyánk, a Te Fiad, Jézus Krisztus nevében ellenállunk minden gonosz léleknek,
amelyek megtámadják Vassulát és az Igaz Élet Istenben olvasókat. A te
Nevedben imádkozunk minden átok, minden gyűlölet és minden rossz szándék ellen.
A Te Nevedben ellene mondunk
minden gonosz léleknek és imádkozunk, hogy Jézus Krisztus Drága Szent Vére
Borítsa be és védje meg Vassulát és mindazokat, akik vele dolgoznak. Kérjük
Szűz Máriát, az Egyház Édesanyját és az Angyalok Királynőjét, hogy őrizze és
védelmezze Vassulát a küldetésében és utazásai alatt. Ó Jézusom Szentséges Szíve, taníts meg engem Útjaidra, Jézusom Szentséges Szíve, vezess engem az Igaz Úton! Tarts távol a gonosztól, és ne adj át akaratának! Jézusom Szentséges Szíve, légy az én Védelmező Sziklám, mert Te vagy az én Menedékem. Add, hogy a Te Szereteted és Békéd vezessen és őrizzen engem! Ámen. (1989- május) 12. imádság
megtérésekért Irgalmas Atyám, add, hogy azok, akik hallván hallanak, de meg nem
értenek, most meghallják hangodat, és megértsék, hogy Te vagy a Szentek Szentje! Nyisd fel azok szemét, akik látván látnak, de fel nem ismernek, hogy most meglássák szent Arcodat és Dicsőségedet! Érintsd meg, nyisd meg szívüket, éreztesd velük a Te hűségedet! Esedezve kérlek igazságos Atyám, hogy szeretett Fiad, Jézus Krisztus Sebei által térjen meg és gyógyuljon meg minden nép! Ámen. (a Szűzanya tanította Vassulát erre az imára 1990.
május 15-én) 13. közbenjáró és
engesztelő imádság Gyengéd Atya, ne sújtsd haragoddal ezt a nemzedéket, mert akkor mindnyájan elpusztulnak. Ne sújtsd nyájadat keserűséggel és gyötrelemmel, mert akkor a vizek kiapadnak, és a természet kiszárad. Akkor haragod fölemészt mindent, hogy nyoma sem marad. Akkor leheleted tüze lángba borítja a Földet, és pusztasággá változtatja. A látóhatáron egy csillag tűnik majd fel. Az éjszakát pusztulás rázza meg, és úgy hull a hamu,
mint télen a hó, beborítva népedet, mint megannyi szellemet. Könyörülj rajtunk Istenünk, ne ítélj meg minket
szigorúan! Emlékezz meg azokról, a szívekről, akik örömüket lelik
Benned, és akikben Te is örömödet leled! Emlékezz meg azokról, akik hűségesek Hozzád, és ne
engedd, hogy erővel sújtson le ránk Kezed, hanem Irgalmasságodban emelj föl
bennünket, és írd bele minden szívbe Törvényedet. Ámen. (2009. november 25.) 14.
Felajánlás Jézus Szentséges Szívének
vagy a Két Szent Szívnek Felajánlás
Jézus Szentséges Szívnek Jézus Szentséges
Szíve! Jöjj, és árassz el
teljesen, hogy az én céljaim helyett a Te céljaid, az én kívánságaim helyett a
Te kívánságaid, az én szavaim helyett a Te szavaid, az én gondolataim helyett a
Te gondolataid vezessenek, majd engedd meg, hogy betérjek Szentséges Szíved Jézus Szentséges
Szíve! Add, hogy ellenszenvet
érezzek minden iránt, ami ellenkezik Szentségeddel és akaratoddal! Rostálj át
újból és újból, és bizonyosodj meg, hogy nem maradt bennem vetélytárs! Mától
kezdve vedd szorosabbra a szeretet kötelékeit, amellyel körülkötöttél, és add,
hogy szomjazzon utánad a lelkem, és szívem belebetegedjen az irántad való
szeretetbe! Jézus Szentséges
Szíve! Ne várakozz! Jöjj és
emészd fel izzó szereteted lángjával egész lényemet, hogy amit mostantól fogva
teszek, azt csak a Te céljaidért és a Te dicsőségedért tegyem, ne magamért!
Én………, felajánlom Neked életemet, és mától fogva kész vagyok arra, hogy
szereteted rabszolgája, égő kívánságod és szenvedésed áldozata, Egyházad
segítője és Lelked játékszere legyek. Add, hogy vonásaim hasonlóvá váljanak
kereszten szenvedő Arcod vonásaihoz a keserűség által, amit a lelkek süketsége
és bukása miatt érzek! Töltsd be lelkemet! Jézus Szentséges
Szíve! Ne kímélj meg
keresztedtől, ahogy az Atya sem kímélt meg Téged! Ejtsd foglyul szememet,
gondolataimat és kívánságaimat, hogy Szentséges Szíved rabja legyen! Méltatlan
vagyok, és nem érdemlek semmit, de segíts felajánlásom szerint élnem azáltal,
hogy hűséges maradok, és fáradhatatlanul hívom segítségül Szent Nevedet!
Engedd, hogy lelkem visszautasítsa mindazt, ami nem Te vagy! Jézus Szentséges
Szíve! Engedd,
hogy a lelkek megtéréséért lelkem erősebben viselje Tested ismertető jegyeit,
mint azelőtt! Én, ………,önként a Te akaratod alá rendelem akaratomat most és
mindörökre. Ámen. Felajánlás a Két Szent Szívnek Urunk, Szavad megjövendölte nekünk, ezért tudjuk, bízunk benne és hisszük, hogy a közeli időkben bekövetkezik Szentséges Szíved és Szűz Mária Szeplőtelen Szívének diadala. Ezért alázattal felajánljuk magunkat, családunkat és országunkat Szent Szíveteknek. Hisszük, hogy ha országunkat Nektek ajánljuk, többé nem emel kardot nép nép ellen, és nem lesz több háborús készülődés. Hisszük, ha felajánljuk országunkat szerető Szíveteknek, eltűnik minden emberi gőg és büszkeség, istentelenség és keményszívűség. Szeretet és jóság lép a gonoszság helyébe. Hisszük, hogy Szent Szívetek nem utasítja el sóhajainkat és kéréseinket, hanem lángoló szeretetetekben meghallgattok minket, eljöttök, hogy begyógyítsátok mély sebeinket és békét hoztok nekünk. Ó Jézus Szentséges Szíve, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve, adjatok egyetlen szikrát Szívetekből, és lángra lobban szívünk! Legyen nemzetünk Szentségetek végleges lakóhelye! Lakozzatok bennünk és mi Bennetek, hogy Szívetek szeretetében békére, egységre és megtérésre leljünk! Ámen. ima
a nemzetközi eucharisztikus kongresszusért Mennyei Atyánk, minden
élet forrása! Küldd el Szentlelkedet,
hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük! Ó Urunk és Mesterünk, barátunk és
táplálékunk, orvosunk és békességünk. Adj bátorságot, hogy az Ő erejét és
örömét elvigyük minden emberhez! Add, hogy a készület ideje és az
Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk,
népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Mária Magyarok Nagyasszonya könyörögj érettünk!
Ámen 15. Doxa, doxa Felállva és egymást
kézen fogva elénekeljük a Doxa, doxa kezdetű görög dicsőítő éneket.
(Dicsőség Istennek, dicsőség Krisztusnak, dicsőség a Szentléleknek. Alleluja!) Doxa, Doxa, Doxa, Doxa sto Theo; (2x) (Dicsőség
Istennek) Alleluja, Alleluja, Alleluja, Alleluja Doxa, Doxa, Doxa, Doxa sto Christo; (2x) (Dicsőség
Krisztusnak) Alleluja, Alleluja, Alleluja, Alleluja Doxa, Doxa, Doxa sto Pneuma t’A-yi-o; (2x) (Dicsőség
a Szentléleknek) Alleluja, Alleluja, Alleluja, Alleluja Rózsafüzér Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. HISZEK EGY Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek
teremtőjében, és Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, Aki
fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt,
megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon
feltámadt a halottak közül, felment mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten
jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek a Szentlélekben. Hiszem
a katolikus Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test
feltámadását és az örök életet. Ámen. MI ATYÁNK, Aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved,
jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a
földön is! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket
kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Ámen. ÜDVÖZLÉGY Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled, áldott
vagy Te az asszonyok között és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus… (a
titok). Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk,
bűnösökért, most és halálunk óráján! Ámen. DICSŐSÉG az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen
kezdetben, most és mindörökké! Ámen. Szent
Mihály Arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a sátán
gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük, parancsoljon neki az
Isten, Te pedig mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a
kárhozat helyére! Ámen. (az első Dicsőség után) Ó, JÉZUSOM, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol
tűzétől, vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak
irgalmadra! (Fatimai fohász) JÉZUSOM, egyedüli Szerelmem, azokért imádkozom, akiket
szeretsz, de nem tudják, hogyan szeressenek Téged. Bárcsak megtisztulnának és
meggyógyulnának, hogy ők is megszabaduljanak minden gonoszságtól! Ámen. (Igaz Élet Istenben üzenet, 1993. augusztus 8.) A rózsafüzér
lezárásaként elimádkozzuk a Salve Reginát: Üdvözlégy, Királynő, irgalmasság anyja, életünk, édességünk, reménységünk, üdvözlégy!
Hozzád kiáltunk, Évának számkivetett fiai. Hozzád sóhajtunk, sírva és zokogva e
siralom völgyéből. Fordítsd reánk tehát, Szószólónk, irgalmas szemedet, és a
számkivetés után mutasd meg nekünk Jézust, méhednek áldott gyümölcsét, ó
irgalmas, ó kegyes, ó édes Szűz Mária! Ámen. Örvendetes olvasó Bevezető három
Üdvözlégyben: 1.) Aki hitünket
növelje. 2.) Aki reményünket erősítse. 3.) Aki szeretetünket tökéletesítse. 1.
Akit te, Szent Szűz a Szentlélektől fogantál Szentírási elmélkedés: Gábriel arkangyal megjelenik Máriának és bejelenti,
hogy a Szentlélek erejéből gyermeket fogan és világra hozza a Messiást, Jézus
Krisztust. (Lk 1,26-38) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus
mondja: „… a Lélek Velem és az Atyával együtt így szólt: »Mária,
te kegyelemmel teljes, Veled vagyunk. Egyet sem rejtünk el a titkok közül
előled. A Mi Leheletünk lesz a te leheleted, a Mi Dicsősé-günk tiszta
kiáradása, Mária, a Mi Jóságunk képmása, a Mi Békénket adjuk a Te Szívedbe! Ebben a
tökéletes Szívben fogok én, a Fiú diadalt aratni. A Mi Szívünk lesz a Te
Szíved, az isteni szeretet lángoló kemencéje. A Mi Lelkünk[1] lesz Te
Lelked. Igen, mert aki hozzánk csatlakozott, annak egy a lelke mivelünk. 2. Akit te, Szent Szűz Erzsébetet
látogatván hordoztál Szentírási elmélkedés: Mária meglátogatja unokatestvérét Erzsébetet
(Keresztelő János Édesanyját), aki idős korában fogant. Mária három hónapig
nála marad. (Lk 1,39,56) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus mondja: „……Egész lényed felemelkedik, szíved ujjongani fog és
elragadtatásba kerül, amikor szemedről lehull a fátyol, hogy lásd az áldott
szíveknek Áldott Szívét, a szentek közül a Legszentebbet, azt a Szívet, amely
semmihez sem hasonlítható, amely határtalan szeretettel, tüzes izzással és
fényes ragyogással lángol. Akkor majd megérted barátom, hogy mi az Erény, és
miképpen lettem én, az Isten, ebben az Erényes Szűzi Szívben Istenemberré.
Meglátod akkor Megváltód Édesanyját, a próféták Anyját….” (1996.március 25.) 3. Akit te, Szent Szűz a
világra szültél Szentírási elmélkedés: Jézus megszületik Betlehemben. (Lk 2,1-20) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus mondja: „Ebben a Szívben, a kegyelem mélységében fejtettem ki
hatalmamat. a keresztül szúrást és a
keresztre feszítést. Szívünk együtt adott jóvátételt. …” (1996. március 25.) 4.
Akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál. Szentírási elmélkedés: Jézust, mint elsőszülött fiút az Úrnak szentelik a
jeruzsálemi templomban. (Lk 2,22-38) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus mondja: “Ma letekintek a mennyekből a Földre, hogy
megszámláljam a tiszta szíveket. Mit mondjak? Hiábavaló volt
Áldozatom? Meg van törve a Lelkem… Föláldoztam Magamat értetek, hogy
megszabadítsalak minden gonoszságtól, és megtisztítsak egy népet, hogy valóban
az Enyém legyen, és ne legyen más vágya, mint az, hogy jót tegyen. Mindent megtettem, hogy a
kegyelem tegyen bizonyságot mellettetek, és Országom örökösei lehessetek.
Mélyreható tanítást adtam nektek Törvényemről, éspedig nagy könyörülettel,
megújítva benneteket a Kegyelem Szentlelke által, állandóan ismételve is
Önmagamat. Most úgy tanítalak, hogy a
Szent Bölcsesség által adok útmutatást nektek. Nem új a tanítás, hanem ugyanaz,
mint amit a Menyasszony[3] tanít, amiben
megbízhattok. Ti valamennyien az Én
Házamhoz tartoztok. Saját Véremmel vásároltam meg Házamat, és Vérem minden
cseppjét mindenkiért egyaránt ontottam, … ti vagytok az Én Házam[4]…” (2001.
január 20.) 5. Akit te, Szent Szűz a
templomban megtaláltál Szentírási elmélkedés: Mária és József háromnapi keresés után megtalálja
Jézust a Templomban. (Lk 2,41-52) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus mondja: „Jöjj, te, aki még mindig ebben a pusztaságban tévelyegsz
mondván: »Szabadítómat kerestem, de nem találtam rá.« Találj rám, kedvesem a szív
tisztaságában, szeress önérdek nélkül, találj Rám a szentségben, az
önátadásban, amit tőled kérek. Találj Rám Parancsolataimat megtartva, találj
Rám, amikor szeretettel viszonzod a gonoszságot, találj rám a szív
egyszerűségében! Ne vétkezz többé, ne tégy
rosszat többé! Tanulj meg jót cselekedni! Keresd az igazságot, segítsd az
elnyomottat! Engedd, hogy kiviruljon ez a
szárazság és ez a pusztaság! Langyosságod legyen égő lánggá! Hagyd el
közönyödet, és légy buzgó! Úgy tedd mindezt, hogy azt
mondhasd: »Szabadítómat kerestem és rátaláltam, mindvégig közelemben volt, de
sötétségemben nem vettem észre. Dicsőség legyen Istennek!
Áldott legyen a mi Urunk! Hogy lehettem ennyire vak?« Akkor emlékeztetni
foglak, hogy tartsd meg, és becsüld meg Törvényeimet, hogy élj. Világosság olvasó (vö. II. János Pál Rosarium Virginis Mariae c.
Aposotoli Levelével, 2002. október 16.) Bevezető három
Üdvözlégyben: 1.) Aki megtisztítson
minket. 2.) Aki lelkünk békéjét megőrizze. 3.) Aki a szentségekben
megerősítsen. 1. Aki a Jordán vizében
megkeresztelkedett Szentírási elmélkedés: Krisztus alámerül a vízben: az ártatlan, aki „bűnné”
lett értünk (2Kor 5,21). Megnyílik az ég és az Atya hangja szeretett Fiúnak
nyilvánítja (Mt 3,3-17), miközben a Lélek leszáll Rá és felruházza a
küldetéssel, amelyet be kell teljesítenie. Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus mondja: „Mihez hasonlíthatnátok Szentséges Szívemet?
Forráshoz, amely termékennyé teszi a kertet? Igen, ha valaki szomjas, jöjjön hozzám! Jöjjön és
igyék! Szívem az élő víz forrása. Jöjjetek és merítkezzetek bele ezekbe a
folyamokba[5], amelyek Szentséges Szívem- ből áradnak!” (1996. november 28., az Igaz Élet Istenben
üzenet 11. évfordulója) 2. Aki a Kánai Menyegzőn
kinyilvánította isten erejét Szentírási elmélkedés: Az első jelet Kánában adja Jézus, amikor a vizet
borrá változtatja és megnyitja a tanítványok szívét a hitre, Mária
közbenjárásának köszönhetően, aki a hívők között az első. (Jn 2, 1-12) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: A Mennyei Atya mondja: „Az Ő karjában találj vigasztalást, abban a két
karban, amelyek Fiamat vitték át a sivatagon Egyiptomba! Tiszteljétek az Anyát,
aki jóakaratával tisztelt engem! Talán én nem tiszteltem őt eléggé? Nagy
dolgokat tettem a Napba öltözött Asszony kedvéért! Attól a naptól kezdve, hogy
Lelkem beárnyékozta, minden nemzedék boldognak 3. Aki meghirdette Isten
Országát Szentírási elmélkedés: Jézus meghirdeti Isten Országának eljövetelét:
megtérésre hív (Mk 1,15) és megbocsátja mindazok bűneit, akik gyermeki
bizalommal közelednek hozzá (Mk 2,3-13; Lk 7,47-48) és megalapítja az
irgalmasság szolgálatát, amelyet a világ végezetéig gyakorol a Kiengesztelődés
Szentségében, melynek kiszolgáltatását Egyházára bízta. (Jn 20,22-23). Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Szent Édesanyánk szól: „Isten mindannyiotokhoz jön, még a legbűnö-sebbhez is.
Térjetek vissza Istenhez, és Ő is visszatér hozzátok. Jöjjetek, és vegyetek
szállást az Ő Szívében, és Ő is szállást vesz nálatok. Ismerjétek fel, hogy komoly
ima nélkül nem lesztek képesek arra, hogy meglássátok Isten országát. Igen
közel van az Ő földi uralma. Ne feledjétek, hogy Isten ma a szívetek 4. Aki a Tábor hegyén
megmutatta isteni dicsőségét Szentírási elmélkedés: A fény misztériuma, vagyis a Színeváltozás, a
hagyomány szerint a Tábor hegyen történt. Isten dicsősége sugárzik Krisztus
arcáról, miközben az Atya felszólítja a megdöbbent apostolokat, hogy „Őt
hallgassák” és felkészíti őket a Passió kínszenvedésére, hogy eljussanak vele a
Feltámadás örömébe és a Szentlélek által átváltoztatott életre. (Lk 9,28-36) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus mondja: „Mint a színeváltozásban, úgy fogom
átváltoztatni Egyházamat, hogy visszanyerje fiatalsága, jegyessége ragyogó
dicsőségét.” (1990. október 20.) „Akaratom megvalósul a Földön
is, ahogy a mennyben, mert egyek lesztek, és szerető szívvel, benső égő
Tűzzel fogtok engem egyetlen Tabernákulum körül dicsérni. Főpapi imámat „Fénylő várossá alakítalak.
Teljesen meg foglak újítani. Így készítelek fel, hogy menyegzőt tarthass
Szentlelkemmel.” (1991. május 13.) „Már visszafelé tartok
hozzájuk, hogy egész teremtésemet átváltoztassam az Igazság jóságában és
szentségében.” (1992. december
21.) 5. Aki az Eucharisztiában
nekünk adta önmagát Szentírási elmélkedés: Krisztus az Ő testét és vérét adja nekünk a kenyér
és a bor színe alatt és a végsőkig bizonyítja az emberiség iránti szeretetét, amelynek
üdvösségéért felajánlja magát áldozatul. (Jn 13) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: A Mennyei Atya szól: „Kegyelmemet én nyilvánítom ki
neked, a megmenekülést pedig Fiam, Jézus Krisztus adja. Feláldozta magát azért,
hogy téged szabaddá tegyen. Megalapította az Oltáriszentséget, hogy megossza
veled az isteni életet, megszenteljen és saját Testében és Vérében részesítsen
téged. Te már nem csupán a kenyérben és a borban részesülsz, hanem magában az
Istenben. Bárcsak elgondolkodnál e misztériumon, és teljesen megértenéd! A
megközelíthetetlen Isten válik számodra megközelíthetővé, a láthatatlan Isten
lesz láthatóvá, arra készen, hogy átistenítsen téged. Az áll rendelkezésedre,
teremtés, akinek nagysága felülmúl minden angyali erőt, minden lényt és minden
teremtményt. Maga az Isten kínálja magát neked, visszaadja istenségedet [az
Isten életében való részesedést], átisteníti lelkedet, hogy eljuss az örök
életre.” (1999. június 30.) „Visszahelyezem
Oltárszentségemet azokba a házakba[8], amelyeket megfosztottak jelenlétemtől, és azok szentté válnak.” (2000. október16.) Fájdalmas olvasó Bevezető három
Üdvözlégyben: 1.) Aki értelmünket megvilágosítsa. 2.) Aki
emlékezetünket erősítse. 3.) Aki akaratunkat tökéletesítse. 1. Aki érettünk vérrel
verítékezett Szentírási elmélkedés: Jézus gyötrődve imádkozik a Getszemáni kertben. (Mt
26,36-46) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus felidézi Szenvedését: „Ó Getszemáni! Mi más mondanivalód lenne, mint
félelem, aggodalom, árulás és elhagyatottság! Getszemáni, te elvetted az
emberek bátorságát. Csenddel teli, mozdulatlan levegődben mindörökre megőrizted
gyötrődésemet. Getszemáni, mit tudsz még
elmondani, amit nem mondtak el? A szentség csendjében
szemtanúja voltál Istened elárulásának. Szemtanúm voltál. Az óra eljött, az Írásnak be
kellett teljesednie. Leányom, én tudom, hogy sok lélek úgy hisz bennem, mintha
csak mítosz lettem volna. Azt hiszik, hogy csak a múltban léteztem. Sok ember
számára csupán tűnő árnyék vagyok, amelyet túlhaladott az idő és a fejlődés.
Nagyon kevesen fogják fel, hogy testben éltem a Földön és most is itt élek
köztetek. Én vagyok minden, ami megtörtént,
és aminek meg kell történnie. Ismerem félelmeiket, ismerem aggodalmaikat,
ismerem gyengeségeiket. Nem voltam-e mindezen gyöngeségeknek szemtanúja a
Getszemáni kertben? Leányom, amikor a Szeretet
imádkozott a Getszemániban, ezer ördög rendült meg, megrémült démonok
menekültek. Eljött az óra: A Szeretet megdicsőítette a Szeretetet. Ó, Getszemáni, szemtanúja az
elárultnak, szemtanúja az elhagyottnak, kelj fel szemtanú és tégy tanúságot!
Leányom, Júdás elárult engem, de kívüle még hányan árulnak el hozzá hasonlóan?
Már akkor tudtam, hogy csókja el fog terjedni a jövendő nemzedékekben. Ugyanazt
a csókot adják nekem mindig, újra és újra megújítják ezzel szomorúságomat,
szétszaggatják Szívemet. Vassula, jöjj, hadd
vigasztalódjak meg, és pihenjek meg szívedben.” (1987. május 17.) 2. Akit érettünk
megostoroztak Szentírási elmélkedés: Pilátus halálra ítéli Jézust és megostoroztatja. (Mt
27,11-26; Jn 18,28-40, és 19,1) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus elbeszéli
Kínszenvedését: „Megostoroztak,
aztán leköptek. Több erős ütést mértek fejemre, úgy, hogy egészen elkábultam.
Gyomromba rúgtak, amitől elállt lélegzetem, és fájdalomtól meggyötörve, földre
estem. Mulatozásuk játékszerévé tettek, és felváltva rúgtak belém. Már nem
lehetett engem felismerni. Összetört a testem és a Szívem is. Egész testemen
felszakadt a bőr. Egyikük felemelt és úgy vonszolt, mert lábam már nem bírt
el.” (1986. november 9.) 3. titok: Akit érettünk
tövissel koronáztak Szentírási elmélkedés: A katonák gúnyt űznek Jézusból. (Jn 19,1-12) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus folytatja
Kínszenvedésének elbeszélését: „Aztán
egy ruhát adtak rám. Tovább taszítottak. Újabb ütéseket mértek az arcomra is.
Eltörték orrcsontomat, és megkínoztak. Hallottam
káromlásaikat, leányom. Mekkora gyűlölet és mennyi gúny volt hangjukban, ez
töltötte csordultig kelyhemet. Hallottam, amint azt mondták: »Hol gyülekeznek
most barátaid, mialatt királyuk nálunk van? Vajon minden zsidó ilyen hűtlen,
mint ezek? Nézzétek királyukat!« Aztán tövisből font koronával megkoronáztak,
leányom. »Hol vannak zsidóid, hogy köszöntsenek? Hiszen király VAGY! Vagy nem
is vagy király? Tudsz-e utánozni egy királyt? Nevess! Ne sírj! Ugye király
vagy? Hát viselkedj úgy, mint egy király!...«” (1986. november 9.) 4. Aki érettünk a nehéz
keresztet hordozta Szentírási elmélkedés: Jézus kimerülten és a nehéz kereszt alatt roskadozva
fölmegy a Golgotára. (Jn 19,17-19) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus folytatja
Kínszenvedésének elbeszélését: „Lábaimat
kötéllel összekötözték és megparancsolták, hogy menjek keresztemhez. Leányom,
hiszen egyáltalán nem tudtam járni, mivel lábaimat összekö-tözték. Akkor földre
dobtak, és hajamnál fogva rángattak keresztemhez. Fájdalmam elviselhetetlen
volt. Az ostorozás miatt felrepedezett testemből darabok szakadtak le. Majd
meglazították lábam kötelét, és megrugdostak, hogy álljak fel és vegyem
vállamra terhemet. Nem láttam, hol a keresztem, mert a fejembe hatoló tövisek
vérrel borították el arcomat és szememet. Erre ők maguk állították fel
keresztemet, tették vállamra és löktek a kapuk felé. Leányom, ó milyen nehéz
volt az a kereszt, amelyet vinnem kellett! Hátulról ostorütésektől hajtva
tapoga-tóztam előre a kapuk felé. Igyekeztem az utamat figyelni lecsorduló véremen
keresztül, amely szememet égette. Akkor éreztem, hogy valaki letörölte arcomat.
Együtt érző asszonyok léptek elő a sorokból, hogy feldagadt arcomat lemossák.
Hallottam, amint sírtak és keseregtek. Felismertem őket és így szóltam
hozzájuk: Legyetek áldottak. Vérem le fogja mosni az emberiség minden bűnét.
Íme leányaim, elérkezett megváltástok ideje. Alig tudtam felállni. A tömeg
ezután egészen megvadult, s nem láttam magam körül barátot, senki sem volt ott,
hogy megvigasztaljon. Gyötrelmeim fokozódtak, és a földre zuhantam.
Félelmükben, hogy még keresztre feszítésem előtt meghalok, a katonák
megparancsolták egy Simon nevű embernek, hogy vigye keresztemet. Leányom, ez
nem a jóság vagy a részvét tette volt, hanem csupán meg akartak őrizni a
kereszt számára.” (1986. november 9.) 5. Akit érettünk keresztre
feszítettek Szentírási elmélkedés: Jézus magára hagyottan szenved, végül meghal a
Húsvéti Előkészület napján. (Jn 19,23-30) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus befejezi
Kínszenvedésének elbeszélését: „A
hegyre érve földre löktek. Ruháimat letépték rólam, és meztelenül hagytak ott
az emberek szeme láttára. Sebeim újra felszakadtak, és vérem a földre folyt. A
katonák epével kevert borral kínáltak. Visszautasítottam,
mert egész belsőm megtelt már a
keserűséggel, amellyel ellenségeim itattak... Először csuklóimat szögezték
fel gyorsan, és miután a szögekkel a kereszthez rögzítettek, széjjelhúzták
megtört tagjaimat, és erőszakkal átfúrták lábaimat. Leányom, leányom, mekkora
fájdalom! Milyen nagy szenvedés! Milyen kín lelkem
számára! Szeretteim elhagytak, Péter, akire Egyházamat alapítottam,
megtagadott, mint a többi barátom. Egyedül hagytak, kiszolgáltattak
ellenségeimnek. Sírtam, mert lelkem csordultig volt fájdalommal. A katonák felállították
keresztemet, és a gödörbe helyezték. Rátekin-tettem a tömegre, bár megdagadt
szememmel alig láttam. Néztem az embereket. Nem láttam egy barátot sem azok
között, akik gúnyoltak. Senki sem volt ott, hogy megvigasztaljon. »Istenem,
Istenem! Miért hagytál el engem?« Elhagytak mindazok, akik szerettek... Tekintetem Anyámra esett.
Ránéztem és megszólalt a Szívünk: »Neked adom szeretett gyermekeimet, hogy
legyenek a Te gyermekeid is, légy Te az Édesanyjuk.« Minden beteljesedett, közel
volt a megváltás. Láttam a megnyílt eget, néma csöndben ott állt minden angyal:
»Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Most már Nálad vagyok.« Én, Jézus Krisztus,
diktáltam le neked haláltusám történetét. Viseld keresztemet[9],
Vassula, értem viseld, (…) szeretlek, leányom.” (1986. november 9.) Dicsőséges olvasó Bevezető három
Üdvözlégyben: 1.) Aki gondolatainkat irányítsa. 2.) Aki szavainkat
vezérelje. 3.) Aki cselekedeteinket kormányozza. 1. Aki halottaiból
föltámadott Szentírási elmélkedés: Üres a sír. Alleluja! (Jn 20) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Imádság: „Urak Ura, lelkünk kenete, háromszor szent
Világosság, földi életedben a feltámadás által Te átisteniesítetted, lelkivé és
romolhatatlanná tetted isteni Testedet, Te legyőztél a földön mindent, ami
anyagi. Győzedelmeskedtél a halál felett. Örök időkre szóló Kinyilatkoztatást
adtál.[10] Emberiség Szerelmese, Te vagy
az élő Isten, aki nekünk adtad Menyasszonyodat[11],
hogy biztonságban megőrizze az Igazságot. Ó háromszor Szent Világosság, Te
láthatóvá váltál testben, hogy megmutasd az Atyát nekünk. Az Atyát, aki Benned
van, és azt, hogy Te Őbenne vagy….” (2000.
december 31.) 2. Aki a mennybe fölment Szentírási elmélkedés: Jézus visszatér az Atyához (Lk 24,44-53) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus mondja: „Maradj hűséges hozzám! Áhítozz mindarra, ami én
vagyok, hogy háttérben maradjon minden, ami te vagy. Semmisíts meg mindent, ami
te vagy, hogy magadba fogadhasd mindazt, ami Én vagyok! Imádkozz a lelkek
megtéréséért! Imádkozz a békéért, a szeretetért és az egységért! Ne feledd,
hogy szeretetem határtalan! Szeretetem olyan, amit a Földön egyetlen ember sem
tud teljesen felfogni. Megáldalak. Fordulj felém, és te is áldj engem!” (1990. július 20.) 3. Aki nekünk a
Szentlelket elküldte Szentírási elmélkedés: Jézus elküldi a Szentlelket az Apostoloknak (ApCsel
2,1-41) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Az Atya mondja: „Szentlelkem ismételten olyan tanítást adott nektek,
ami édesebb a méznél, még a kaptárból csorduló méznél is. Jó illattal töltöttem
be a világmindenséget, felkentem vele egész teremtésemet. Mindenkinek
megengedtem, aki meg akart ismerni engem, hogy közel jöjjön hozzám,
és szájamból lélegezze be a
kegyelmeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a lelke megnyugodjon,
a szíve pedig belém és az én törvényembe legyen oltva… Ki más adhatna a
lelkeknek olyan megnyugvást és szabadságot, mint Szentlelkem? Mi más emelhetné
fel lelketeket az Istenhez, mint az én jóakaratom és szeretetem kimondhatatlan
leereszkedése?” (2002. augusztus 7.) 4. Aki Téged Szent Szűz, a
mennybe fölvett Szentírási elmélkedés: „Nos, titkot közlök veletek: Nem
halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül”
(1Kor 15,51-57) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus mondja: „Édesanyám Szeplőtelen Szíve egyesült az Enyémmel.
Mindegyikőtöktől azt kívánom, hogy úgy tisztelje az ő Szeplőtelen Szívét, ahogy
megérdemli. Látod leányom, mennyire elborítják Szívünket az emberek tövisei,
akik csak hálátlanságot, szentségtörést, és szeretetlenséget nyilvánítanak
felénk - bűneik összességét. Vassula, én, az Ige szeretem és tisztelem őt, azt
kívánom tőletek, hogy úgy közeledjetek Édesanyámhoz, és úgy tiszteljétek, ahogy
én tisztelem. Azt kívánom, hogy minden térd hajoljon meg az ő tiszteletére, azt
kívánom, hogy imádkozzátok a rózsafüzért, és köszöntsétek Szent Édesanyátokat.
Azt akarom, hogy tegyétek jóvá bűneiteket, kérjétek meg őt, hogy tanítson meg
benneteket erre.” (1988. január 25.) 5. Aki Téged Szent Szűz, a
mennyben megkoronázott Szentírási elmélkedés: Minden Nép Urának anyja megjelenik a mennyben
tizenkét csillagból álló koronával a fején. (Jel 12, 1-17) Elmélkedés az Igaz Élet Istenben üzenetekből: Jézus mondja: „A mennyország Királynője Ő, az én Édesanyám és a te
Édesanyád, legkedvesebb az asszonyok között. Szép, mint a menny, ragyogó, mint
dicsőségem, egyedüli tökéletességében Ő az én Lelkem Gyönyörűsége. Ő az
Asszony, akinek Fejét tizenkét csillag koronázza, Dicsőségem Edénye Ő, Örök
Világosságom Tükörképe. Ő az, ki Jelenlétének
fényével elhomályosít minden csillagot Udvaromban. Ő az Igazi Világosságnak, a
testté vált és közöttünk lakozott Igének hordozó Edénye.” (1993. november 11.) „Lásd, nemcsak angyalaim és
teremtményeim Királynőjévé tettem Őt, hanem Őt választottam arra, hogy saját
trónom legyen. (1996. március 25.) A HÁROM IMA Jézus azt kéri, hogy minden nap
imádkozzuk az alábbi három imát: A bizalom kilencede Jézus Szent Szívéhez Uram Jézus Krisztus, a Te
Szent Szívedre bízom ezt a szándékot (Meg kell nevezni.) Tekints csupán rám, aztán
tégy Szíved szerint, a Te Szent Szíved döntsön! Számítok rá, bízom benne,
irgalmasságára hagyatkozom, Uram Jézus, ne hagyj el!
Jézus Szent Szíve bízom Benned! Jézus Szent Szíve hiszek irántam való szeretetedben. Jézus szíve jöjjön el a te országod. Ó
Jézus Szent Szíve, sok kegyelmet kértem már Tőled, de ezt az egyet most
különösen kérem. Fogadd
Szent Szívedbe könyörgésemet! Ha
az örök Atya meglátja drága Véredet rajta, bizonyosan elfogadja. Az
már nem az én imám lesz, hanem a Tied, ó Jézusom. Ó
Jézus szent Szíve, bízom Benned! Ne
engedd, hogy elvesszek! Ámen. Ima Szent Mihály arkangyalhoz Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzdelemben! A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: parancsoljon neki az Isten! Te, pedig mennyei seregek vezére,
a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a
világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen. Szent Bernát imája Legkegyesebb Szűzanya, Mária!
Sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki
oltalmad alá folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte. Én
is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek Hozzád, szüzek szent Szüze! Hozzád
jövök Anyám, és mint szegény bűnös, sóhajtozva lábadhoz borulok. Ne vesd meg
szavaimat örök Igének szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen! Ámen. [1] Ez úgy értendő, mint az „élet” a Lk 9,24-ben. [2] A Szűzanyához. [3] Az Egyház. [4] Zsid 3,6 [5] Jézus az Ő Lelkére utalt. [6] Isten csak azokhoz szól, akik elutasítják a Szűzanyát
és nem adnak neki kellő tiszteletet. [7] Vagyis: a Szentlélek. [8] Az Úr a templomokra utal. [9] Jézus először az 1986. október 23-i üzenetben
kért az Ő Keresztjének hordozására. [10] A Bibliát. [11] Az Egyházat. |